Barion Pixel

Tájegység értéktár

2020. november 10-én a 2012. évi XXX. törvény 1.§ 3. bekezdés (o) pontja, valamint a 3.§ 3-as és 4-es bekezdései, továbbá a 324/2020. (XII/1.) korm. rendelet 4.§-a alapján megalakult a Szigetköz Tájegységi Értéktár Bizottság, amely a Szigetközben fellelhető tájegységi nemzeti értékek feltárását, dokumentálását és ezen keresztül a térségi identitás erősítését tűzte ki céljául.

A tájegységi értéktár létrehozását Kimle Község Önkormányzata kezdeményezte, amelyhez alapítóként csatlakozott Dunakiliti, Győrzámoly és Kunsziget Község Önkormányzata.  Az alapítók úgy határoztak, hogy élnek a már hivatkozott törvény felhatalmazásával és az értéktár bizottsági feladatok ellátásával a térséget lefedő civil szervezetet, a Szigetköz Natúrpark Egyesületet kívánják megbízni.  A natúrpark közgyűlése még 2020. október 15-én tartott közgyűlésén döntött arról, hogy a felkérést elfogadja és vállalja a működtetéssel összefüggő feladatokat. Javaslatot tett a bizottság tagjaira is. A 2020. november 10-i alakuló ülésen a felkérést elfogadta, így a bizottság tagjává vált Lendvai Ivánné kunszigeti, Eller Gizella kimlei, Kovács Andor Tamásné dunakilitii, valamint Pulai Nikoletta győrzámolyi polgármester. Rajtuk kívül a bizottság tagja lett Susovits Vera, a Szigetköz Natúrpark Egyesület, valamint a Szigetköz – Mosoni-sík LEADER Egyesület munkaszervezet vezetője, Dr. Horváth József megyei könyvtár igazgató helyettese és Kertész József vízügyi szakértő.
A bizottság tagjai maguk közül Lendvai Ivánnét választották meg a Szigetköz Tájegységi Értéktár Bizottság elnökévé, titkárává pedig Susovits Verát. Elfogadták a bizottság Szervezeti és Működési Szabályzatát és a bizottság megkezdte működését.

Minden önkormányzatnak lehetősége van a tájegységi értéktár alapítóihoz való csatlakozásra, ami anyagi kötelezettséggel nem jár.

A Szigetköz Tájegységi Értéktár az összes szigetközi nemzeti érték befogadására törekszik minden natúrparki településről. Fedezze fel értékeinket.

A tájegységi értékre történő javaslattétel a hivatkozott kormányrendelet mellékletében található adatlappal történik, benyújtására online formában is van lehetőség. Az adatlap a honlapunkon is megtalálható.

Szigetköz Tájegységi Értéktár Bizottság

Tagok:

  1. Dunakiliti Község Önkormányzata, képviseli: Kovács Andor Tamásné
  2. Győrzámoly Község Önkormányzata, képviseli: Pulai Nikoletta
  3. Kimle Község Önkormányzata, képviseli: Eller Gizella
  4. Kunsziget Község Önkormányzata, képviseli: Lendvai Ivánné
  5. Susovits Vera, Szigetköz Natúrpark Egyesület és Szigetköz – Mosoni-sík LEADER Egyesület munkaszervezet vezetője
  6. Dr. Horváth József, megyei könyvtár igazgatóhelyettese
  7. Kertész József, vízügyi szakértő

Események

< 2022 >
szeptember 26 - október 02
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Szigetköz Natúrpark
A természet, a táj és az abban élő és alkotó ember harmóniája.
A Szigetközt teljességében felvállaló, a területfejlesztés, a vidékfejlesztés, a környezetvédelem és a turizmus területén egyaránt tenni tudó és akaró összefogás megteremtésére.
Elérhetőségek
Szigetköz Natúrpark Egyesület
Székhely:
9181 Kimle, Fő u. 114.
Levelezési cím:
9181 Kimle, Vízpart u. 6.
E-mail-cím:
szigetkoznaturpark@gmail.com
Telefonos elérhetőségek:
+36203133004
+3696228667