Barion Pixel

SZIGETKÖZ

A Szigetköz a ma már Szlovákiában található Csallóközzel közösen Közép-Európa egyetlen szárazföldi folyamdeltája. A térség a Duna szíve, hisz a folyó Dévény után ágakra szakad, élettel tölti meg ősidők óta a tájat, majd maga is élettel telve hömpölyög tovább. Az alig 300 négyzetkilométernyi területen 900 kilométernyi folyamág és majd ezernyi sziget található. Megyerikum flórával és faunával, és a Szigetköz őrzi Európa egyik legtisztább ívóvízkincsét is. Regéi, mondái a kora Árpád-korig nyúlnak vissza. Méltán hívják Duna kincsének, vagy ahogy az ott élők mondják az ezer sziget országának.

Ajánlattételi felhívás

Szigetköz Natúrpark Egyesület az INTERREG VA Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program, „Ecoregion SKHU” megnevezésű, SKHU/1902/1.1/058 azonosító számú projekt keretében, mint résztvevő Partner  12 fős kenu beszerzését tervezi . A csatolt...

Ajánlattételi felhívás

Szigetköz Natúrpark Egyesület az INTERREG VA Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program, „Ecoregion SKHU” megnevezésű, SKHU/1902/1.1/058 azonosító számú projekt keretében, mint résztvevő Partner kenuk és kerékpárok beszerzését,...

II. Szigetköz Tájegységi Értéknap

2022.09.23.-ára szervezte Szigetköz Natúrpark Egyesület a II. Szigetköz Tájegységi Értéknapot. Program az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának támogatásával valósult meg. Előző évben Dunakiliti-Tejfaluszigeten tartottuk nagy sikerrel a...

Szigetköz Natúrpark Vetélkedő

Szigetköz Natúrpark Egyesület minden évben szervez az általános iskolások számára vetélkedőt, ahonnan az első három helyezett továbbjut az Országos Natúrparki Vetélkedőre. 2022. szeptember 7-én egy interaktív szemléletformáló nap folyamán...

Ajánlattételi felhívás

Szigetköz Natúrpark Egyesület az INTERREG VA Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program, „Ecoregion SKHU” megnevezésű, SKHU/1902/1.1/058 azonosító számú projekt keretében, mint résztvevő Partner a 9181 Kimle, Fő u. 114. szám alatti csónakház...

A TÁJ NEMZETKÖZI NAPJA A SZIGETKÖZBEN 2021-BEN

A TÁJ NEMZETKÖZI NAPJA A SZIGETKÖZBEN 2021-BEN Az Európa Tanács felismerve a gazdag európai táji örökség jelentőségét, hosszú előkészítő munka után 2000. október 20-án nyitotta meg aláírásra a remélhetően globálissá váló Európai Táji Egyezményt. Az...

Megkezdődött az ESD Duna/Dunaj (Oktatás a fenntartható fejlődés érdekében a Szigetköz-Csallóköz régióban) című projekt

OKTATÁS A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ÉRDEKÉBEN A SZIGETKÖZ-ŽITNÝ OSTROV RÉGIÓBAN” CÍMŰ PÁLYÁZAT (ESD DUNA/DUNAJ)   Az „Európa legnagyobb szárazföldi deltáját” magában foglaló Szigetköz és Žitný ostrov (Szigetköz-Csallóköz) térsége természeti adottságai...

I. Szigetköz Tájegységi Értéknap

Szigetköz Natúrpark Egyesület 2021. szeptember 17-én szervezte az I. Szigetköz Tájegységi Értéknapot, amelyet Kimle Község Önkormányzatával és Dunakiliti Község Önkormányzatával együttműködésben valósított meg. Rendezvény az Agrárminisztérium...

I. Kárpát-medencei Natúrparki Találkozó, Vajdahunyad vár Budapest

A Magyar Natúrpark Szövetség 2021. augusztus 16-án, Budapesten a Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Vajdahunyadvár épületében szervezte meg a I. Kárpát-medencei Natúrparki Találkozót. A rendezvény elsődleges célja a natúrparkok szélesebb körű...

Oktatás a fenntartható fejlődés érdekében a Szigetköz-Žitný Ostrov régióban” című pályázat (ESD Duna/Dunaj)

Az „Európa legnagyobb szárazföldi deltáját” magában foglaló Szigetköz és Žitný ostrov (Szigetköz-Csallóköz) térsége természeti adottságai szerint egységes táj, melynek kialakulása hasonló okokra, a Duna tájformáló szerepére vezethető vissza. A...

Videók

Szigetköz NAtúrpark látványtérkép

Események

< 2022 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Szigetköz Natúrpark
A természet, a táj és az abban élő és alkotó ember harmóniája.
A Szigetközt teljességében felvállaló, a területfejlesztés, a vidékfejlesztés, a környezetvédelem és a turizmus területén egyaránt tenni tudó és akaró összefogás megteremtésére.
Elérhetőségek
Szigetköz Natúrpark Egyesület
Székhely:
9181 Kimle, Fő u. 114.
Levelezési cím:
9181 Kimle, Vízpart u. 6.
E-mail-cím:
szigetkoznaturpark@gmail.com
Telefonos elérhetőségek:
+36203133004
+3696228667