Barion Pixel

SZIGETKÖZ

A Szigetköz a ma már Szlovákiában található Csallóközzel közösen Közép-Európa egyetlen szárazföldi folyamdeltája. A térség a Duna szíve, hisz a folyó Dévény után ágakra szakad, élettel tölti meg ősidők óta a tájat, majd maga is élettel telve hömpölyög tovább. Az alig 300 négyzetkilométernyi területen 900 kilométernyi folyamág és majd ezernyi sziget található. Megyerikum flórával és faunával, és a Szigetköz őrzi Európa egyik legtisztább ívóvízkincsét is. Regéi, mondái a kora Árpád-korig nyúlnak vissza. Méltán hívják Duna kincsének, vagy ahogy az ott élők mondják az ezer sziget országának.

Ajánlattételi felhívás

Szigetköz Natúrpark Egyesület az INTERREG VA Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program, „Ecoregion SKHU” megnevezésű, SKHU/1902/1.1/058 azonosító számú projekt keretében, mint résztvevő Partner asztalok és...

Ajánlattételi felhívás

Szigetköz Natúrpark Egyesület az INTERREG VA Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program, „Ecoregion SKHU” megnevezésű, SKHU/1902/1.1/058 azonosító számú projekt keretében, mint résztvevő Partner elektromos...

Ajánlattételi felhívás

Szigetköz Natúrpark Egyesület az INTERREG VA Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program, „Ecoregion SKHU” megnevezésű, SKHU/1902/1.1/058 azonosító számú projekt keretében, mint résztvevő Partner...

Ajánlattételi felhívás

Szigetköz Natúrpark Egyesület az INTERREG VA Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program, „Ecoregion SKHU” megnevezésű, SKHU/1902/1.1/058 azonosító számú projekt keretében, mint résztvevő Partner eszköz és...

Ajánlattételi felhívás

Szigetköz Natúrpark Egyesület az INTERREG VA Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program, „Ecoregion SKHU” megnevezésű, SKHU/1902/1.1/058 azonosító számú projekt keretében, mint résztvevő Partner multifunkcionális...

Ajánlattételi felhívás

Szigetköz Natúrpark Egyesület az INTERREG VA Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program, „Ecoregion SKHU” megnevezésű, SKHU/1902/1.1/058 azonosító számú projekt keretében, mint résztvevő Partner  12 fős kenu beszerzését tervezi . A csatolt...

Ajánlattételi felhívás

Szigetköz Natúrpark Egyesület az INTERREG VA Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program, „Ecoregion SKHU” megnevezésű, SKHU/1902/1.1/058 azonosító számú projekt keretében, mint résztvevő Partner kenuk és kerékpárok beszerzését,...

II. Szigetköz Tájegységi Értéknap

2022.09.23.-ára szervezte Szigetköz Natúrpark Egyesület a II. Szigetköz Tájegységi Értéknapot. Program az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának támogatásával valósult meg. Előző évben Dunakiliti-Tejfaluszigeten tartottuk nagy sikerrel a...

Szigetköz Natúrpark Vetélkedő

Szigetköz Natúrpark Egyesület minden évben szervez az általános iskolások számára vetélkedőt, ahonnan az első három helyezett továbbjut az Országos Natúrparki Vetélkedőre. 2022. szeptember 7-én egy interaktív szemléletformáló nap folyamán...

Ajánlattételi felhívás

Szigetköz Natúrpark Egyesület az INTERREG VA Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program, „Ecoregion SKHU” megnevezésű, SKHU/1902/1.1/058 azonosító számú projekt keretében, mint résztvevő Partner a 9181 Kimle, Fő u. 114. szám alatti csónakház...

Videók

Szigetköz NAtúrpark látványtérkép

Események

< 2023 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Szigetköz Natúrpark
A természet, a táj és az abban élő és alkotó ember harmóniája.
A Szigetközt teljességében felvállaló, a területfejlesztés, a vidékfejlesztés, a környezetvédelem és a turizmus területén egyaránt tenni tudó és akaró összefogás megteremtésére.
Elérhetőségek
Szigetköz Natúrpark Egyesület
Székhely:
9181 Kimle, Fő u. 114.
Levelezési cím:
9181 Kimle, Vízpart u. 6.
E-mail-cím:
szigetkoznaturpark@gmail.com
Telefonos elérhetőségek:
+36203133004
+3696228667